A Muramenti Dombhátak Cselekvő Közösségei

Közelebb egymáshoz

Kistolmács

Zala megye aprófalvas, dimbes-dombos vidékén, egy erdőkkel körülölelt völgyben fekszik a közel 180 fős Kistolmács. Az aprófalu Zala megye dél-nyugati részén, Letenyétől 7 kilométerre, északra terül el, a Béci-patak völgyében. A település főútján végighalad a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra 5., Rádiháza és Palin között vezető szakasza, de kerékpáros túrákra is alkalmas a Letenye, illetve Bázakerettye felé tartó út.
Legkorábbi ismert említése egy 1235-ből származó dokumentumban történik, mint Tolmach. Ami ekkortájt a Lendvai Bánfi családé. A XVI. században csaknem elnéptelenedett az ekkor már Tolmácsként nevezett település. Az 1800-as években az Eszterházyak hűbér birtokaként ismert. 1908-tól nevezték Kistolmácsnak, ekkor már a letenyei járáshoz tartozott. Az emberek ekkor még jórészt földműveléssel, szőlő és gyümölcstermesztéssel favágással foglalkoztak. 1940-es évek elején feltárt olajmezők a lakosság egy részének új lehetőségeket teremtett, a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) bázakerettyei üzemnél helyezkedtek el a jobb megélhetés reményében, ezáltal a település népessége is jelentősen nőtt: 1949-es népszámlálás során 497 főt jegyzett. A községben 1912-ben épült a Római Katolikus Elemi Népiskola. A tanítás 1916-ban kezdődött meg egy tanítóval. Ma már nem működik sem iskola sem óvoda Kistolmácson.
2003-2004-ben a 240 négyzetméteres épületet Művelődési Házzá alakították. A közösségi tér ad otthont a Polgármesteri Hivatalnak, Digitális Jólét Program Pontnak, valamint a Könyvtári Információs és Közösségi helynek is.
A település infrastrukturális fejlődése a 90-es években gyorsult fel. 1993-ban megépült a község egészséges ivóvíz-rendszer épült, majd kábel-tv és telefonhálózat.
A település a vezetékes gázhálózatot, és a csatornarendszert ma is nélkülözi.

1938-ban épült fel a Kisboldogasszony-kápolna, amely jelenleg a letenyei plébániához tartozik.

Az öregedés mellett az elvándorlás a fő oka a falu népességcsökkenésének. Az olajipar megszűnésével ismét nehéz helyzetbe került a munkalehetőség szempontjából a lakosság. Jórészt ingáznak letenyei, nagykanizsai munkahelyekre, illetve a vendéglátásból, turizmusból vannak anyagi forrásaik.

A település északi határában mesterségesen kialakított tó ma már népszerű üdülőhely.

Az 1980-as évek közepén olajipari kutatás geológiai robbantása következtében bővizű forrás tört a felszínre, mely a Béci patak vízhozamával együtt lehetővé tette, hogy megépüljön a 11 hektáros völgyzáró gátas jóléti víztározó, mely 1989-től fő ékessége a településnek. A tó nem csak a horgászoknak és a strandolóknak nyújt kellemes időtöltést.
Másik jelenős turisztikai vonzerő a  Csömödéri Állami Erdei Vasút ami tölgyerdők, dombok között kanyargó 32 kilométeres útvonalán Lenti és Kistolmács között szállít utasokat. 2021. júniusban átadták a kisvasút meghosszabbított szakaszát, az egy kilométeres vonalbővítéssel az utasok a település határában, a tóhoz közel szállhatnak le a szerelvényről.

A víztározó északi végén kialakított pihenőhely közelében tör a felszínre a Kozár-forrás. A szépen kialakított, felújított forrást sokan keresik fel, mivel vize hideg és kristálytiszta, minősége a legjobb ásványvizekével vetekszik. A forrás felett félköríves terméskő talapzaton Nepumuki Szent János 2,5 m magas faszobra áll (Boa Endre és Bedi László alkotása).

A település belterületén a páratlan természeti környezetet kihasználva pihenőpark és kemping is kialakításra került. 2012-ben itt állították fel Doszpot Ferenc domborművét, a balesetben elhunyt motorosok emlékére.

Az elmúlt évtizedekben a tó megléte nagy lehetőségekkel látta el a települést turisztikai szempontból.
Számtalan gyermek és ifjúsági tábor verte fel sátrát, de a megépült vendéglátó és szállások is helyet biztosítottak úgy tematikus táboroknak, mint családos vagy egyéni turistáknak.

Az évenként megrendezett falunap igazi látványos közösségi és sport kavalkáddá fejlődött, amely kihasználja a víztározó lehetőségeit. (Sárkányhajó gyorsulási verseny, horgászverseny, tűzoltó és vízi mentési bemutató mellett vidám főzőverseny is zajlik)
A település vezetősége a helyiek elismerésére, kulturális igényeire is gondot fordítanak: Nőnap, Idősek napja, Télapó műsor szórakoztatja a különböző generációkat.
A település jólétéért az Önkormányzat mellett a Kistolmács jövőjéért közhasznú Egyesület is tevékenykedik.

Kistolmács látványosságai:

Jóléti víztározó
Csömödéri Állami Erdei Vasút
Kozár-forrás Nepomuki Szent János szobrával, és a pihenővel
Motoros emlékmű a kemping területén, a balesetben elhunyt motorosok emlékére
Kisboldogasszony-kápolna
Kilátó torony a szőlőhegyen (lezárva)

Szállás és vendéglátó helyek:

Fortuna vendéglő
Erdei lak
Nefelejcs panzió
Horgászlak
Napsugár panzió

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support