
A Muramenti Dombhátak Cselekvő Közösségei
Közelebb egymáshoz

Bázakerettye

Bázakerettye a Zalai Dombság délnyugati részén, Nagykanizsától 30, Letenyétől 12 km-re, az ún. Hidegvölgyben fekszik. Lakosságszáma 739 fő. Közös önkormányzati hivatala 9 települést koordinál.
A legkorábbi írásos emlékek a 14. század környékéről erednek, amikor is a területet a Zichy család birtokolta. Elnevezése a szerb bodza és szláv vakond szavakból ered, egy másik elmélet Bázát személynévként, míg Kerettyét a szerb korita (meder) szavakból azonosítja. Ellueybaza és Kerethye régen két különálló település volt, ahol elsősorban paraszti állattartó- és erdőgazdálkodás jellemezte, de az 1700-as évektől a szőlőművelés is megjelent a fennmaradt térképek tanúsága szerint.
Gönczi Ferenc az 1900-as évek elején kutatásai során a göcseji községek gúnyneveit is összegyűjtötte, így jegyezte föl róluk, hogy „orron bukott Báza”, mivel az a domboldalon kanyarodik, illetve „fiére futott Kerettye”, mert kanyarékosan fekszik.
Az 1800-as években a lakosság száma már 200 fő körülire emelkedett, de a település életében a robbanásszerű fordulatot az 1930-as években a kőolaj- és földgázbányászat beindulása hozta el. Báza és Kerettye 1937-ben egyesült.
Az 1920-as években az Eurogasco vállalat próbafúrásokat végzett a térségben, melynek eredményeként 1928-ban a település határában, Budafapusztán – dr. Papp Simon geológus vezetésével – talált olaj robbanásszerű fejlődést hozott a község életébe. Az infrastrukturális és demográfiai fejlődésen átment település hamar a térség meghatározó szereplőjévé vált, nem csak az ipari potenciál, hanem a szociális és kulturális intézményrendszerek fejlődése terén is. Az 1960-70-es években 1700-an is dolgoztak a településen. A véges szénhidrogénkészletek kimerülése azonban a termelés csökkenéséhez vezetett és az 1990-es évektől az szénhidrogénipar fokozatosan vesztett a jelentőségéből. Ennek ellenére Bázakerettye megőrizte központi szerepét a mikro-régióban, hiszen az olajipar fénykorában létrehozott infrastruktúra és intézményrendszer megmaradt. Ezek közül ma is kiemelkedik az 1940-ben alapított Déryné Művelődési Ház, amely a [1]fennmaradt intézmények közül leginkább jeleníti meg mindazt a bányász hagyományt és kulturális örökséget, aet elődeink ránk hagytak.
/Forrás: Bajzik Zsolt: Jószerencsét Bázakerettye/
Régi térkép
Földrajza:
A település területe 803 hektár, melyből 133 hektár belterületként, 92 hektár zártkertként és 578 hektár külterületként van nyilvántartva. Talaja agyagos, vályogos, löszös üledék. Mindkét községrészen egy-egy kis patak folyik keresztül, melyek észak felé kanyarodva az Alsó-Válickába ömlenek. Az éghajlati viszonyokat tekintve a mediterrán és az alpesi klímahatások kedvező arányban vannak jelen. Uralkodó növénytakarója a bükk, gyertyán, tölgy, éger, fenyő, előfordul még vadgesztenye, és mint a település nevéből is következik, az erdőszéleken dúsan nő a bodza.
Átlagos évi csapadék: 800 mm
Évi átlagos középhőmérséklet: 9,5˙C
Napsütés órák száma évente: 1900 óra
GPS koordináták: 46.5233, 16.73150
Épített környezet
A településszerkezet kialakításában a természetföldrajzi adottságok mellett a légoltalmi szempontok is alapvető szerepet játszottak. Bősze Kálmán és Keresztes Győző építészek közreműködésével épült meg az egykor alig 15 házból álló Kerettye falu délnyugati része feletti magaslaton a mérnökök és munkások számára tervezett lakótelep. Gyakoriak a földszintes magastetős, amerikai mintára épült házak, melyek körül – mintha csak egy parkban lennének elszórva, nincs kerítés. Előfordulnak még ikerlakások és kétemeletes úgynevezett pontházak is. Mára azonban akad néhány modernebb divatirányzatot követő újépítésű ház is.
Bázakerettye településképét jelentősen meghatározza a kitermelőkutak látványa. A község elválaszthatatlan szimbiózisban él a bányászati tevékenységgel, annak minden pozitív és negatív hatásával. A zöldövezeti területek számos helyen himbát vagy már elzárt kutat rejtenek.
A település alatt kisebb bunkerrendszer kígyózik, amelyet a MAORT szakemberei építettek és a háború idején a lakosság védelmét volt hivatott szolgálni. Mára az olajipari üzemek helyét különböző kis- és középvállalkozások foglalták el, munkát biztosítva ezzel az itt letelepedők egy részének.
Bázakerettye infrastruktúrája és intézményi ellátottsága, a ma is különösen jónak mondható. Óvoda, általános iskola (1-4.osztályig), orvos, fogorvos, gyógyszertár, szociális otthon, posta, fatelep, lakatos műhely, pékség, étterem és szálloda működik a településen.
Kerettye községrészben található a Szűz Mária Neve Templom, Bázában pedig a Nagyboldogasszony Kápolna. Mindkettő az 1900-as évek elején épült, s a mai napig szolgálja a közösséget a letenyei Szentháromság Plébánia filiájaként működve.
A települést érinti a Csömödér-Kistolmács kisvasút vonal és a Rockenbauer Pál-féle Déldunántúli Kék Túra útvonal, s számos kirándulóhely veszi körbe (Budafai Arborétum, Kistolmácsi Tó, Vétyemi Ősbükkös). Az önkormányzat által üzemeltetett termálfürdő pedig egy feszített víztükrű úszómedencével, 2 melegvízű élménymedencével, jacuzzyval és bébipancsolóval is rendelkezik. 2012-ben kialakításra került az iskola a művelődési ház és a srtand közti fás területen a dr. Papp Simon emlékpark. Ezen kívül még sport- és tekepálya színesíti a lehetőségek palettáját.
Himba /Fotó: Szabó Helga/
Szűz Mária Neve Templom – Kerettye /Fotó: Kovácsné Csonkás Erika Veronika
Képeslap 1946-ból
A bázai Nagyboldogasszony Kápolna
Kisvasút (Zalaerdő Zrt.)
Déryné Kultúrház és a strand a ’80-as években
A Déryné Művelődés Ház és Könyvtár ma
A falut ékesítő művészeti alkotások:
- Béke és Barátság emlékmű (Szomor László 1958), a kultúr ház mellett
- Papp Simon mellszobor (Pataky Béla 2021), a róla elnevezett emlékparkban
- Áldozatok emlékműve (Szomor László 1966), templomkert
- Gyermekek kutyával szobor (Halik Magda 1955) óvoda udvar
- Szent István szobor (Nagy Ödön 1992) a falu központjában
- Feszület (Nagy Ödön, Szabó Tibor) a tempolmkertben
- Kopjafa (Nagy Ödön) az általános iskolánál
- A fürdőző nő (Szomor László 1959) a strandon, a helyiek körében Vilma
- Testvértelepülésünk, Csíkszípvíz kopjafája (az Önkormányzati Hivatal alőtt)
- Folyamatban: Pokker Ernő Emlékmű (Bázakerettye Jövőjéért Alapítvány)
Bázakerettye a jelenben:
Mint a legtöbb környékbeli településen, az átlagéletkor Bázakerettyén is rohamosan emelkedik. Az elvándorlás mellett elkezdődött egy lassú betelepülési folyamat is. Mindent megteszünk iskolánk – mely jelenleg a Becsehelyi Általános Iskola telephelyeként működik – és óvodánk fennmaradásáért.
Bár az olajipari tevékenység ma már nem olyan meghatározó, mint néhány évtizede, a település infrastrukturális ellátottsága még mindig kiváló. Az önkormányzattal együttműködve több munkáltató és civil szervezet van aktívan jelen. Települési és tájegységi értéktárat hoztunk létre, melyek tevékenységét a hagyományőrzésen túl szeretnénk kiterjeszteni a helyi és térségi rendezvények, együttműködések és pályázati tevékenységek erősítésére.
Elismerjük és támogatjuk a helyi termelők, kézművesek tevékenységét.
Közös önkormányzati hivatalunk 9 települést koordinál és itt működik az EFOP-3.9.2-16-2017-00050 (Humánkapacitások fejlesztése Muraföldén), illetve a TOP-5.3.1 (Dombhátak cselekvő közösségei) projektiroda is.
A turisztikai alapú gazdaságfejlesztés és a település lakosság megtartóképességének erősítése jegyben több olyan beruházás is elindult a településen, amely az eddigieknél aktívabb és attraktívabb módon hivatott megőrizni az olajipari emlékeit, s ezáltal közvetve segíti elő az idegenforgalmi célú fejlesztéseket is.
Strandfürdő
A településen működő közösségek, civil szervezetek:
- Olajipari Nyugdíjas Klub Egyesület
- BÖSKE: Bázakerettyei Öregfiúk Sportkedvelő Egyesülete
- Zalai Dombság Túrizmusáért Közhasznú Egyesület
- Bázakerettye Jövőjéért Közhasznú Alapítvány
- Bázakerettyei Iskola Diákjaiért Alapítvány
- Bázakerettye, Lispeszentadorján, Maróc, Kiscsehi, Lasztonya Társult Önkormányzatok Horgászegyesülete
- Bázakerettye és Térsége Bányász Művelődési Egyesület
- Bázakerettyei Települési Értéktár Bizottság
- Cuky Tál – Belső László fafaragó
- Pataky Méhészet
- Schweiczer Róbert – keramikus
- Muramenti Foltboszorkák Kézműveskör
- Fitt Ladyk moderntánc csoport
- Falusi Tyúkok amatőr színjátszók
- Kojot zenekar
- Zala Megyei Egyesített Szociális Intézmény Aranyág Otthona lakói
Közösségi események:
- Falunap
- Adventi Vásár
- Nyugdíjasok köszöntése
- Nemzeti ünnepek
- Nőnap, férfinap, gyermeknap
- Bázai Búcsú
- Standok éjszakája
- Bányásznap
- Farsangi jelmezes felvonulás
- Mártonnapi lámpásjárás
- 8887 Bázakerettye, Fő út 4.
- Telefon: +3630 353 8312
- Email: dombhatak@gmail.com
- A Mura Menti Dombhátak Cselekvő Közösségei
- TOP-5.3.1-16-ZA1-2017-00006
- Kedvezményezett: Bázakerettye Község Önkormányzata
- A vissza nem térítendő támogatás összege: 52.999.370 Ft
- Támogatási intenzitás: 100%
- A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2023.05.31.
- Adatvédelmi tájékoztató
- Sütik (cookie) kezelése
- Impresszum
- Copyright © 2021